Mosoly!
Hát nem tudom, mi van velem, de a 4.nap már, hogy a bal oldalamon az alsó bordáim alatt, napról-napra, egyre jobban fájdogál! Fatert egyre jobban idegesíti, így írt is Amalának, hogy elképzelhető a hétfői Bécs látogatás, ha addig nem szűnik meg! Eddig azt gondoltuk, valami levegő szorulhatott be, vagy meghúzódott, de nem akar szűnni!
A hetem ezen kívül jól telt, csak két alkalommal volt oktatásom, mert betegek a tanáraim. Matekoztam azért, a netről töltöttünk le feladatokat. Tegnap gyorsan mindent megcsináltunk a ház körül, hogy a hétvége nyugalommal telhessen. A füvet levágtuk, a kertbe rotáltunk, és képzeljétek, Anya rotálta a sorok között, annyira megtetszett neki! Az autókat lemostuk, állatokat elláttuk. Annyira tetszenek a kis pipik, hogy minden nap, Én adok nekik enni, meg inni, de természetesen, a többi állatom ellátásában is segítek! Mivel jó idő van, egyre többet vagyok az udvaron is! Ma megcsináltuk Faterral a grillsütőnket, mert kezdett szétesni. Drót csodára képes! Ha estére is jó idő lesz, akkor grillezünk, mert tegnap bepácoltunk husit. Anya 19 óráig dolgozik és ha hazaér, neki is látunk! Ez a terv! A mai nap nyugisan telt eddig, nagyon sokáig aludtam. Kimentünk Faterral az állatokat elláttuk, majd kicsit még pakolásztunk az udvaron. A hétvége a mosásé, így egész nap pörög a mosó-masa! Még jó, hogy nem a pataknál kell mosni, mert lenne dolog rendesen! Csináltunk túrós csuszát ebédre, most pedig tévézgetek, de nem sokára szerintem kimegyünk az udvarra! Fater napok óta ígéri, hogy a sátram felállítjuk, lehet meg is csináljuk lassan!
Unatkozni azért nem unatkozunk, mindig van valami teendő! Legyen kellemes a hétvégétek, de közben a Dolgotokat nem feledni ám, főleg most, hogy valami nem stimmel velem! Élvezzétek a Napocskát!
Mosoly és Szeretet!
Mosoly!
Sok minden nem történt mostanában, nyomom a tanulást, főleg a matekot! Minden nap, legalább 45 feladatot csinálok, melyet időre és hibára mérnek az Ősök! Magyar tanárnőm nem tud jönni, mert beteg lett, szóval ott is lesz mit pótolgatni! A közérzetem jó, aktív vagyok és egész nap be nem áll a szám! Csipogós korszakom jött elő újra! A mai napom elég kemény volt, mert a matek tanárnőmmel bepótoltuk az előző héten elmaradt órákat is, ami eléggé leterhelte az agyacskámat. Anya reggel munkából jövet kihozta a Mamát, akivel nagyon jól elvagyok! Most éppen 1 órája elmentem vele bodzát szedni, hisz abból csinálunk üdítőt. Anya főzött finomat, Fater pedig felszaladt Pestre. Amala jött haza Bécsből és hozott nekem gyógyszert, meg a finanszírozáshoz szükséges papírokat, melyet Fater le is adott az OEP-be. A Sárkányhoz is ott kapott alkatrészt is, tehát összekötötte a hasznossal az utat. Kedvesen a lovaglás most az idő miatt szünetel, de mihelyt jó idő lesz, pattanok a hátára! Csütörtökön hozzuk a pipiket, már szép tiszta a helyük és még felülőkét is szerkesztettek az Ősök nekik, hogy kényelmesen tudjanak majd tojást tojni! Amúgy minden oké, eszegetek is azért, a súlyom stabil és nem fáj semmim! Remélem, így is marad! A következő nagy kontroll időpontjai is meg vannak, július legvége! Holnap nem jön tanárnőm, ezért még nem tudjuk mivel telik a nap. Az biztos, matekoznom kell, de sajnos, ha ilyen rossz idő lesz, az udvaron nem sok keresni valóm adódik! Jók ezek a napok azért, hisz nem kell locsolni a kertet. Várom a jó kis napsütést! A pavilon röhögve átvészelte a nagy vihart, nem dőlt össze!
Tegyétek továbbra is a Dolgotokat és énekeljük együtt, a süss fel nap… dalocskát! További szép hetet nektek!
Mosoly és Szeretet!
Mosoly!
Minden oké! A nagyszobát tegnap szétkaptuk, de előtte tanultam egy kicsit! Pikk-pakk nekiugrottunk és lecsavaroztunk mindent a falakról, majd jöhetett egy kis glettelés, javítgatás, penész gátló alkalmazása, majd festés 2 soron! Gyönyörű fehér lett! Ajánlom, a Tescoba lehet kapni most akciósan fehér falfestéket, ami még a saját márkásnál is olcsóbb és illatos, 14 literes! Mindennel együtt, 1500Ft-ból ki lett festve a szoba és még maradt is festék! Miközben technikai szünet volt, kihasználtuk kéményjárat, kandallócső, kandalló kitakarításával, majd a szőnyeget is kitisztítottuk! Mindent szépen letörölgettünk és este 11-re készen is lettünk teljesen! Azért elfáradtunk ám! :)
Mai nap a szunya napja volt, legalábbis nekem! 10-ig aludtam, lehet a tegnapi fáradalmaim miatt? Reggeli, majd irány az udvar, hisz ki kell élvezni a maradék jó időt! Az összes macskám megellett, de eldugták a kölykeiket! Természetesen, Sodunak nekünk kellett segíteni, már ez megszokott! Jött a ládába, szült egy picit, majd elvitte és irány vissza a láda! :) Fater beszaladt Kecsóra, vett ennivalót és pár gyümölcsöt, közben Anyával átmentünk a szomszéd Józsiékhoz, ahol szedhettünk magunknak egy kis epret! Köszönjük! Aktuális volt a Kedves oltása, ezért jött is az Állatorvos, aki pikk-pakk megoldotta, majd kihasználva az itt létét, a Negrónak is beadattuk a záró oltását! Most 1 évig neki se kell oltást kapni. Jöttek a hírek, miszerint közeledik a nagy szelekkel járó vihar! Hát szépen kényelmesen összepakolásztunk az udvaron, hogy ne érjen kár bennünket! Most fog a pavilon vizsgázni, ha valóban akkora szél jön! Reméljük, Talpon marad! :)Kicsit még kint leszünk az udvaron, de közben sütöttünk pizzát is, amit majmolok befelé! A csontleves csak estére lesz meg, de azt annyira szeretem, hogy tuti eszek belőle! Természetesen, Fater elfelejtett darát venni, így a galuska elmarad, de majd keresünk tésztát bele! A csirke ólat is félig kitakarította Anya, majd holnap Fater kifertőtleníti, de ma képtelen mindenre, hisz ez a front kajakra megviseli! Fáj a feje és a szemei kiakarnak ugrani már! Jöhetnek a pipik majd 17-én! Tehát minden oké azért! ha bejövök az udvarról, elkezdek matekozni, majd fürdés és pihi!
Teljen nyugodtan, szépen a hét végétek és találjatok kedvetekre való tevékenységeket, de közben a Dolgotokat nem feledni ám!
Mosoly és Szeretet!
Mosoly!
Hát a tegnapi lazulás egy nagy bepalizás volt! Bementünk Kecskemétre, elintéztünk pár dolgot, majd hirtelen a fogorvosnál kötöttünk ki! Hipp-hopp már a székben is ültem Fateros ölében. Átnézte a fogaimat, és egyből neki is látott az egyik tejfogam kiszedéséhez a kettőből. Kaptam érzéstelenítőt, a többi nem is fájt és nem is sírtam! Ki kell húzni még egy tejfogam, hogy jöhessen a rendes és 2 fogamat tömni kell, majd jöhet a fogszabályzó! Intéztünk még pár dolgot, így eltelt 2 óra hossza, ezért hazafelé bementünk egy étterembe, ahol ettünk egy nagyot az üdülési csekkek felhasználásával, hisz azok is lassan lejártak volna! Anya Szülinapját így ünnepeltük meg, na és nekem is kellett egy kis vigasz! Haza jöttünk és itthon is dolgozgattunk egy kicsit. Gyorsan eltelt a nap, jót ettünk és kellett azért ez a lazulás!
Ma jött a tanár nénim, matekoztunk! Hát erőltetni kell nagyon a matekot, mert eléggé le vagyok maradva! keresget fater az ismerősök között tanárt, mivel a tanár nénik, csak év végéig tanítanak és augusztusra profi kell lennem a vizsgámra! Anya bogyózta a Kedves helyét, közben Fater fűkaszált utána. Eltelt a délelőtt rendesen. Délután kijöttek a Tatiék, a kocsijukat kicsit megcsinálgatta Fater, míg mi játszottunk Katával és Csengével. Jó volt! Előtte kicsit azért még tanultam is. A kis fiú pávánk reggelre eltűnt, nem is jött vissza estére! Hát a páva projekt nulla! Ami nem megy, az nem megy! Már meglepődni nem lepődünk meg semmin. Túl sok jó dolog nem történik velünk anyagi oldalon, de talán ez is alakulgat valahogy!
Holnap jön a másik tanár nénim, akivel magyarozunk! Remélem, az jobban megy majd, mint a matek! Anyáék elkezdik szétszedni a nagyszobát és neki látnak a festésének! Ki kell takarítani a kéményt és a kandallót is, tehát lesz meló rendesen!
Tegyétek továbbra a Dolgotokat és készüljetek fel a rossz időre, mert azt mondják, jön! Képzeljétek, a saját salátáinkat esszük már!
Mosoly és Szeretet!
Mosoly!
A nagy bulizás után, jöhetett az új hét! Hétfő: tanulás, kaja, benti játszadozás, hisz esett az eső. Kedd inkább a kinti melódiák voltak, a tanár nénim nem tudott jönni, ezért majd jövő héten tovább marad. Anya szülinapja volt, de azért dolgozgattunk, szépítgettük a környezetünket! Bódogot neki még egyszer! Ma ismét laza nap lesz, mivel ma sincs tanulás, de csütörtök-péntek, ismét okosodni fogok! A kedvem jó, kicsit megfázós vagyok, de nem tűnik veszélyesnek! Lényegében rendben vagyok, ami a legfontosabb! Már a kertünkből szüreteljük a zöldségeket, amit nagy kedvel eszünk is, saláta formájában! Hát a saját mindig a legjobb és még bio is!
Tegyétek a Dolgotokat továbbra is és élvezzétek a napocska sugarait!
Mosoly és Szeretet!
Mosoly!
Minden Anyukának Bódogot!
A mai napomról beszéljenek a képek!
https://picasaweb.google.com/102268297064634253503/2012Majus6
Mosoly és Szeretet!
Mosoly!
A hét gyorsan eltelt, volt minden! Tanultam, ettem-ittam, játszottam! Jól vagyok, mondjuk kicsit folydogál az orrom és a torkom is fájt, de már minden oké! Nagyon jók voltak a meleg esték, hisz használatba vettük a pavilonunkat! Dolgozgatunk a ház körül, a konyhakertünk kezd alakulni! Spenótot már ettünk a sajátunkból, melynek csúcs finom íze volt! Ma kaprot szüreteltünk! :)
A hétvége a pihenésről szól, összehívjuk a Gyerekes barátainkat és játszunk ezerrel! Mindenkinek nagyon kellemes hétvégét, pihenjetek! A Dolgotokat nem feledni, tegyétek továbbra is!
Mosoly és Szeretet!
Kedves III!
Küld a címed, mert összeszedtük az Ajándékaidat! Szerintem hasznos lesz a szúnyoghálós szobádba! 1 hét múlva tudom küldeni a következő adagot!




Mosoly!
Ma sem unatkoztunk! Mama kint maradt nálunk, így volt játszótársam, ezért az Ősök is haladtak egy kicsit jobban! Tegnap is rengeteget játszottam Mamával, tanulunk, ettünk, ittunk, segítettünk Faternak egy kicsit és még felsorolni is sok lenne, amiket csináltunk. Estére jól el is fáradtunk, mire megjött Anya a munkából. Fater addig erőltette a melót, hogy tegnapra készen lett a pavilon! Ma még egy kis tereprendezést kellett csinálni és elpakolni a rengeteg szerszámot. Jól ébredtem reggel, Mamával reggeliztünk, az Ősök pedig mentek melózni az udvarra! Annyira jól éreztem magam Mamával ma is, hogy megbeszéltük, itt alszik megint. Anya éjszakára megy, gondolom jó fáradt lesz reggel, hisz egész nap az udvaron dolgozott! Sajna a fűkasza beadta az unalmast, talán csak gyertya baja van, amit este vesz Anya és reggel talán így nyomhatja tovább Fater a kaszálást. Ismét egy jó napom volt, azt kell mondanom! Korán befejeztük a melót az udvaron, ezért a fürdés már meg is volt, de annyira jó idő van, hogy vissza kimentünk az udvarra és élvezzük a szép környezetet, természetet, friss levegőt!


Kívánom, legyen nektek is ilyen jó napjaitok, mint most Nekem! Tegyétek a Dolgotokat továbbra is és ha kedvet kaptok pavilont építeni, csak szóljatok, szívesen levezényelem a munkát!
Mosoly és Szeretet!
Mosoly!
Nagyjából, minden oké velünk, csak elmélyedtünk a melóba! Kezdünk talán kicsit kiszámíthatóbban élni, ami kicsit megnyugtató! Ha nem kell Bécsbe mennünk valamiért és nem jön váratlan kiadás, akkor talán 1-2 hónap és kapunk levegőt is! Jól vagyok, a héten voltak a tanárjaim! Megy a tanulás, de közben munkafelügyelő is vagyok! Az ősök nagy fába vágták a fejszét ezzel a pavilonépítéssel, ezért elkel a segítség és a szaktudásom! nem értette Fater, mi kerül 200 ezer forintba egy ilyen fapavilon, de most már tudja! Szombat óta csinálják, még egy nap a Pepi is jött segíteni, amit Nagyon Köszönünk, de még van 1 napos meló vele! Ha az anyag költséget nézzük, durva a 200 ezer, de annyi meló van vele, hogy az elképzelhetetlen, főleg, hogy soha nem csináltunk előtte még ilyet! Ha kész lesz, lefotózom és felteszem, hisz büszkék leszünk rá! Ha már pavilont csináltunk, nekiestünk a bejárati ajtónk előtti beálló felújításának is, mert nagyon csúnya volt. megcsiszoltuk a tartó elemeket és lecseréltük a széldeszkákat, majd lefestettük. Talán e miatt nem lettünk még kész a pavilonommal! Mindegy, szép lett, még ha le kell 1 soron festeni holnap. Szóval, megy a meló ezerrel, de ha úgy számoljuk, a pavilonnal kerestünk 140 ezer forintot, hisz magunk megoldottuk! Faternak emlékezetes lesz, hisz a bal mutató újának a körmét sikerült félbe törnie, egy jól irányzott kalapácscsapással és a mellette lévő is talizott egy ütéssel, így 2 úja tropa. Mondtam pedig, hogy vigyázzon! Hát ha ezek az Ősök összefognak, nagyon tudnak dolgozni. Ma megérkezett a víztisztítós Bácsi is, aki véglegesre megcsinálta a rendszerünket, legalábbis azt mondta, hogy tuti jó lesz! Mindent kiszámolt, átszámolt, majd elvitte az összes pénzünket! Reméljük valóban jó lesz, hisz rengetegbe került! És szépen eszegetek, nem kell könyörögni! Főztem rizibizit és sütöttem Mufint is egyedül! Bocs! Ha éhes az ember, kénytelen megcsinálni! Azt kell mondani, nyugodt a légkör körülöttünk, még ha kicsit az Ősök kezdenek leamortizálódni! :) Volt ma a körmölős Bácsi is, megcsinálta Kedves patáit! Szép lett, remélem, hamarosan lovagolhatok is rajta! Ha ügyes lesz Fater, holnap megcsinálja a maradék dolgokat, majd szombaton fűnyírás és talán a hétvégén, vasárnap már ülhetek is a Lovamon! Holnap anya egész napozik, de lezsíroztam, hogy a Mama kijön hozzánk, így nem lesz unalom! Jön a tanár néni is.
Nagyon kellemes hosszú hétvégét Nektek, élvezzétek a jó időt, de a Dolgotokat nem feledni ám, Tegyétek továbbra is! Szép, Napos hétvégét!
Mosoly és Szeretet!
Mosoly!
Sok minden történik, de lényegében izgalmas dolgok nem igazán. Az időjárás meglátszik rajtunk, mi is olyan változékonyak vagyunk. lényegében az elmondható, ezen a héten semmi nem jött össze, minden a viszályára fordult, ezért is várjuk a jövő hetet! Reméljük, minden ismét kiegyenesedik körülöttünk és az idő is sokkal jobb lesz! Rengeteg a tenni való, csak az eső mindig, mindenbe beleszól. A konyhakertünk készen van, minden el van palántázva, vetve, most már csak gazolni és öntözni kell! Az öntözésről jut eszembe, a víztisztítós Bácsi ismét nem érkezett meg, de a jövő hétre ígérte a megjelenését, így az öntözés is kicsit körülményes lenne! Még jó, hogy esik az eső! A mosógépünket is hétfőre ígérték, elvileg most nagyon tutira sikerült megcsinálni a szervizeseknek! Jó lesz ha ideérnek vele, mert a csere gépből folyik a víz mosás közben, amit kezdünk unni. Kifizette a biztosító az összetört pavilonomat, így Fater gyorsan tervezett egyet fából, aminek a nagyja anyagait meg is rendelte és elkezdtük az alapot, lábait megcsinálni! Nagy szükség lesz a pavilonra lassan, mivel a rengeteg légy miatt, csak ott lesz nyugtom! Természetesen, ez a projekt is félbe maradt, hisz az eső közbeszólt! Jövő héten folyt.köv.! Igazából nagyon sok helyre kellett volna tenni a pénzt, de ha most nem csináljuk meg, akkor a nyár elviselhetetlen lenne a szemtelen legyek miatt! Hogy ne legyen egyszerű a helyzetünk, a Nyugdíjas Adásvételiét újra kellett írni, de mivel szava hihetetlen Etnikumi kisebbségnek adtuk el, így jobbnak látta Fater, ha maga intézi ezt a dolgot! Ebből kifolyólag, többszöri telefonálások, ígéretek után, úgy döntött Fater, hogy ma, a végére jár ennek az ügynek, ezért kora reggel, Dombóvárra mentünk! Sikerült a Vevővel találkozni és alá is írta ismét az Adásvételit, de azért csavart tett a dologba, amit Fater gyorsan rövidre is zárt, így holnap végre lekerülhet a Nyugdíjas a nevünkről! Nekünk még ez sem megy egyszerűen! Ha már Dombóváron voltunk, természetesen meglátogattuk Anettéket is! Ricsivel játszottam, míg Faterék beszélgettek. Jó volt náluk, Köszönjük a Vendéglátást és a fini Mézet! Minden rosszban van valami jó! Ricsivel folytatjuk a játékot majd a táborban nyáron! :) Mivel Anya egész napozik, rohantunk is haza, hisz az állataimat el kellett látni! hazaérvén ettem, ami mögött elég nagy szigor volt, hisz Fater megint keménykedett velem, így sikerült egy normál adag kajcsit beerőltetnem a gyomromba! Az állataim el lettek látva, Kedves legelészik boldogan. A mai nap a pihenésről szól most már, hisz ha nagyon nem mennek a dolgok, Fater abba hagyja, nem idegeli magát, inkább napolja! Ilyenkor jobban az előtérbe kerülök és elkezdi a keménykedést velem! Most is ez van, majd lenyugszik! Amúgy a kedvem jó, különösebb bajom nincs. A leckéimet megcsináltam, holnap várom a Magyar Tanáromat!
Holnaptól, minden jobb lesz, hisz új hét kezdődik, a régi feladatok megoldásával! Tegyétek a Dolgotokat továbbra is, és legyen szép, hasznos, boldog hetetek!
Mosoly!
Hát itthon minden rendben! Visszatértünk a hétköznapok káoszába! Mint mindig, történik valami velünk, ezért nincs unalom! Anya elültette a botanikát, de közben dolgozott is, mikor hazaértünk, éjszakázott! A suli intéződött, jött is a telefon, hogy ma érkezik a Tanár nénim! Tegnap a KeresztAninál voltunk egész nap, megcsináltuk a kertjét, meg pár dolgot javítgattunk. Olyan jól belejöttem az evészetbe, hogy estére elértem a 15.40kg-ot! Nem szeretném azért elkiabálni! Ma Fater intézgetett pár dolgot, Én Anyával voltam itthon. Jött a Tanár nénim és nekiláttunk a tanulásnak! Hát van mit pótolni, de most már elvileg folyamatos lesz a tanítás! Kicserélték a tv beltéri egységét is, mert az is elromlott. A Nyugdíjas adásvételi szerződése nem jó, mert már újfajta nyomtatvány van, így elvileg vasárnap fogjuk kijavítani. Kezd elég lenni ebből a semmilyen időből, jó lenne, ha sütne végre a nap, éjjelenként meg esne az eső, mert kell a konyhakerti veteményekre! Kedvest kiengedtük a legelőjére, most nagy az öröm Neki! Ha jó idő lenne, lovagolnék is rajta! Már nem folyik az orrom és nem is köhögök, de még kell szednem az antibicit, így a kakim néha elég híg, de aggodalomra nincs ok. A kedvem jó, egész nap feltalálom magam és kitalálok mindenféle okosságot, amivel az Ősöknek néha elszenvedniük! :) Fater ma bevitte a szivattyút, ami vízben állt a szerelőhöz, ahol csapágyakat cseréltek benne! Hát mit mondjak, fél órás munka lehet talán a csapágy csere, a 2 csapágy 1600Ft és a végösszeg 7800Ft lett! Ez ám a rablás és a jó órabér! Lényegében az miatt nem zavarja fatert, mert ha jön a víztisztítós bácsi, akkor az elszámoláskor Fater odaadja neki a számlát és levonja a végösszegből! Elvileg, pénteken, vagy jövő hét szerda csütörtök környékére várható! Jó lenne, ha ezek az ideiglenes megoldások megszűnnének és végre egy működő vízellátásunk lenne! A Daganatos Gyermekekért Alapítvány segítségével tudjuk ezeket a kiadásainkat finanszírozni, melyet Köszönünk! Nehogy félreértés legyen, de Anya autója a nyugdíjas árából, családi hozzájárulásból, kölcsönből lett véve!
Most tévézek, a leckémet megcsináltam már! Várom a jó időt, ami kicsit érdekesnek tűnhet, hisz a szobában megy a fűtés ezerrel! Tegyétek a Dolgotokat továbbra is és énekeljük együtt, hogy süss fel nap, fényes nap…!
Mosoly és Szeretet!
Mosoly!
Meg is érkeztünk haza! Rengeteg élményem, örömöm van, hisz végre, a zalai Családot végig tudtuk látogatni! Pénteken elrendeztünk mindent és délután irány Zalaegerszeg! Anya „új” autójával mentünk, ez volt a nagy próba! Kocsival minden rendben, van egy-két kisebb baja, de azok nem vészesek! Szóval, kora estére érünk Mamiékhoz, aki már lent várt türelmetlenül a parkolóba, foglalt nekünk helyet! Megnézte az autót, ami tetszett neki is nagyon. Felmentünk, majd telefonálás, hogy az unokatesóm Eszti, hátha eljöhet aludni a Mamihoz. Eljöhetett, így elmentünk érte! Fateros és Én, megismerkedtünk Anya testérének, Szilvinek a Barátjával és megláttuk hol élnek. Szép, nyugodt helyen laknak. Esztit elhoztuk és nagyon jókat beszélgettünk, játszottunk! Annyira összenőttünk, hogy éjjel együtt is aludtunk külön szobában! Reggel ébredés és irány a Családlátogatás! Először a 92 éves Dédipapimat látogattuk meg!

Dédipapim!
Onnan mentünk Anya másik Testvéréhez, Jutkáékhoz! Sok-sok Gyerkőc, Levente, Bazsi, Milán Uncsitesóim vártak már minket! Volt fini kalács és ettünk levest, pörit is, de rengeteget játszottunk közben! Nagyon csodálatos volt! Délután mentünk a Szilviékhez, haza vittük az Esztit, de úgy készültem, hogy Én ott is alszok náluk! Eszegettünk, mondjuk Szilvi szerelmesen főzött, de Fater kiharcolt palacsintát, ezzel édes lett a szánk íze!:) Anya, Mami, Fater elment, Én pedig ott maradtam az Esztiéknél! Nagyon jól éreztem magam, olyannyira, hogy az Ősök másnap délután már hiányolva keresgettek! Haza is keveredtem mamihoz, majd irány a korcsolyapálya! Ott is fantasztikus volt, estünk-keltünk! Kora este Mamiéknál főzőcskézés és szuna! Keri is meglátogatott, de sajnos nem voltam ott épp a Maminál, így vele csak az Ősök taliztak! Ma reggel ébredés, készülődés, majd irány haza! annyira jól éreztem magam, jót tett ez a kis kikapcsolódás és fantasztikus volt a találkozás a zalai Családdal! Jó lenne, ha most már Ők is meglátogatnának minket! Hazafelé is szépen jött az autócska és a fogyasztása megegyezik a Nyugdíjaséval, ami külön öröm! Itthon Fater elkezdte intézni a sulit, ahonnan az a ígéret jött, hogy szerda, csütörtök környékén elkezdődik a taníttatásom! Kipakoltuk az autót, melyben rengeteg növény volt, amit Anya gyűjtött be a Tesóitól! Hát fél zalai dombságot elhoztuk!:)
Minden rendben velünk, jól érzem magam, szerintem elég szépen eszegettem is azért, így a súlyom tuti megvan 15kg. Tegyétek továbbra is a Dolgotokat és legyen minden napotok olyan szép, mint nekem volt ez a hétvége! Holnap, lehet megyek Faterral KeresztAnihoz , segítünk neki a kerti munkálatokban, ezért az eső jó lenne ha nem esne!
Mosoly és Szeretet!
Mosoly!
Van mit mesélni! Először is, ma eladtuk a Nyugdíjast, amit meg is sirattam, hisz annyira szerettem! Dombóvárra került, így Anett majd láthatod! Az új kocsinak a regisztrációs adójára és a műszakira összeszedtük a pénzt, a vételárat ráérünk odaadni a barátunknak, így el is kezdtük a mihamarabbi intézkedést. Sikerült a vizsga, így ma intéztük a reg.adót! Kora reggel indultunk a vámudvarba, ahol olyan fogatatással szembesültünk, amit Fater egy ideig tűrt, de aztán Ő is elővette a stílusát! Ült ott egy vámos, aki úgy beszélt velünk, mintha a seggéből húzott volna ki bennünket! Figyelmeztette Fater, lesz következménye a viselkedésének, ekkor átment gúnyos stílusba a csákó. beadtuk a papírokat, majd közölte, délután 2-re menjünk vissza. Eljöttünk! Kötöttünk biztosítást a kocsira, majd bementünk a Vámparancsnokságra, ahol elmeséltük az esetet! Sokszori bocsánatkérés után eljöttünk. bevásároltunk a szervízeléshez alkatrészeket, majd irány haza. Itthon elkezdtük az olajcserét Faterral. Anya ment vissza a papírokért és befizetni a reg.adót. Egy magasabb rangú ember várta, aki soron kívül intézte is egyből a papírokat, de a reggeli arcos-harcos, rá se nézett Anyához! Mindegy is, gyorsan végzett Anya. Bement még az okmányhivatalba, ahol közölték, reggel menjen vissza és ha minden papír rendben van, meg is lesz a rendszám és a forgalmi! Reméljük ez így is lesz! E közben, Én és Fater, megcsináltuk az olaj cserét, kicseréltük a levegőszűrőt és a gyertyákat! Szépen lemostuk a motort és a rendszámtartókat is felcsavaroztuk. Dolgoztunk rendesen, így minden készen áll, hogy Anya beleülhessen az „új” autójába! Jött a mosógép szerelő is, aki szétszedte a mosógépet, de a rendelt alkatrészek nem voltak kompatibilisek a miénkkel, így darabokba bepakolta a kocsijába és mivel garanciális a gép, holnap hoz egy csere mosógépet helyette, míg megjavítják a miénket! Mikor végeztünk, megjöttek a Nyugdíjasért, nálam meg eltört a mécses. Mozgalmas napunk volt, el is fáradtunk rendesen! Mivel régen voltunk Zalaegerszegen, az új kocsit kipróbáljuk, így holnap elmegyünk meglátogatni Őket! KeresztAni addig vigyáz mindenre és eteti az állataimat! Jót tesz szerintem Anyának is nagyon, hogy végre találkozhat a családjával, na meg már én is vágyom a talira és csavarognék egy nagyot! Jól vagyok, eszegetek, szedem a gyogyikat. Az orrom folyik, kicsit köhögök, de semmi komoly! Várom már a holnapot és ezt a hétvégét!
Tegyétek a Dolgotokat továbbra is és örüljetek az örömünknek! Legyen szép hétvégetek!
Mosoly és Szeretet!
Mosoly!
Fater hirdetése, amire nem igazán jönnek az ajánlatok:
8 éve ápolom Gyermekem, rákbetegségből gyógyulgat, ezért végre munkát vállalhatnék, hogy könnyebben megélhessünk! Személyszállítás éjjel-nappal, bárhon-bárhová, saját gépjárművel 4 főig! Fűnyírás, kaszálás, kisebb kertek rotálása, favágás saját eszközökkel! Kisebb villanyszerelési munkák, otthonában tönkrement dolgok javítása. Megbízható, pontos, precíz kivitelezés! Ló Bértartást vállalok, Kecskeméthez közeli tanyámon! Telefon:+36703890357 Cím:6041 Kerekegyháza, Göbölykúti d.26. Történetünk itt olvasható: http://nyari-virag.freeblog.hu/
A Húsvét szépen, nyugodtan el is telt! Locsolkodóm Fateron kívül nem volt! :( A reggeli hószállingózás után, egyre jobb idő lett, így délután Kedves munkába állt! Le lett futó szárazva, de kicsit dili volt, ezért én csak úgy lovagoltam rajta, hogy az Ősökkel körbe-körbesétáltunk a tanyánk körül, miközben Fater vezette Kedves, Én pedig ültem rajta! Ezt követően, leszereltük, majd kivittük legelészni! Nagyon ízlett neki a friss fű! Szóval, nyugis kis Húsvét volt!
Én jól vagyok, mondjuk tegnap este elkezdtem szedni az antibicit, mivel az orrom folydogált és a fülem is jelzett már! Most 14 napig kell szednem, ami nem túl jó, mivel éjjel már jelentkezett is a hasmenés! Reméljük a súlyom nem fog csökkenni miatta! Eszegetek azért és szedem az enzimeket is. A suliba holnap kell telefonálni, mert akkor lesz illetékes bent, aki tud talán konkrétumot mondani az oktatásom ügyében! Anya vitte műszakira az „új” autóját, délután kell majd érte menni. Holnap a vámot kell intéznie, majd az okmányhivatalba pár nap múlva lesz rendszáma is, tehát jövő héttől járhat majd vele! A Nyugdíjas meg van még, egyre érdekesebb telefonokat kap Fater, ami kezd idegesítő lenni. Levitte FIX árra, de valószínű nem olvassák végig a hirdetést, vagy csak próbálkoznak a fiatal okos versenyzők! A paraszt adóbevallás, ismételten Timi segítségével intéződik, 12-ig kell eleget tenni! Köszi a Segítséget! Talán most már nem lesz azzal sem baj! Az udvaron fogunk szerintem valami teendőt találni ma, mert jelenleg jó idő van! Lényegében történnek a dolgok körülöttünk, de hála a jó égnek, semmi extra nincs!
Tegyétek a Dolgotokat továbbra is és ha valakinek Fater munkájára lenne szüksége, nyugodtan jelezze!
Mosoly és Szeretet!
Mosoly!
A mai nap is eltelt! Készülődtünk egy kicsit a holnapi Locsolkodókra, de semmi extra! Fateros fújt ki pár tojást én meg szerkesztem azokat! Limitált szériák, ezért ha valaki meg szeretne locsolni, siessen, hisz kevés van belőlük! Főzőcskéztünk egy kicsit és sütött Anya sütit. Kicsit voltunk az udvaron is, de elég rossz az idő kint! Eszegettem is valamennyit, de a túlzások híve még nem vagyok ebben a témában. A Nyugdíjasra nem sok jelentkező van, így valószínű egy fix árra kijavítja Fater a hirdetést! Ha annyiért nem viszik el a műszaki lejártáig, akkor majd elbontja Ő, hisz ráér! Úgy még többet is kitudunk árulni belőle! Kezdek kicsit talán jobban lenni, mert az orrom talán kevésbé folyik, ezért az antibicit nem kezdtem el szedni. A súlyom 15kg! Igazából titokban várom ám a locsolkodókat, csak tudom sajna, hogy nem igazán fog jönni senki hozzánk. Majd látjuk! Kedden nagy erőkkel rááll Fater a sulira, mivel semmi visszajelzés nem érkezett, mikor is jönnek a tanárjaim, ami azért idegesítő már! Most tévézgetek, majd jöhet a szundi!
Legyen Áldott, Kellemes a Húsvétotok, de a Dolgotokat nem feledni ám!
Aloha!Kérlek, kopj le a blogról, találj valami más szórakozást Te is! Köszi!
Mosoly és Szeretet!
Mosoly!
Eladó a Nyugdíjas! Egész nap Fater takarította én meg asszisztáltam!

http://www.hasznaltauto.hu/auto/volkswagen/golf_i/volkswagen_golf_i-5686827
Adjátok már el gyorsan, mert kell a pénz nagyon! Már meg is találtuk az utódját, aminek nevet kell majd még találni!:)
Mosoly és Szeretet!
Mosoly!
Szóval! Lényegében minden rendben, csak tegnap kikészült Fater egy kicsit, mert kellett várni egy gyógyszerre 2 órát Bécsben, majd mikor elindultunk, csúcsforgalom lett, mely által, másfél óra alatt értünk ki Bécsből! Ahogy elhagytuk Bécset 22 km-es dugó volt karambol miatt. Az M1-en is torlódások voltak és haza kellett volna érni 19 órára, mert Anya egésznapozott és mi mentünk érte. Hát várhatott ránk rendesen, de azért oda értünk. A Nyugdíjas teljes gáz, lényegében jelenleg használhatatlan. Fater pár dolgot megcsinál rajta Húsvétkor, majd meghirdetjük valamennyiért. Zoli Barátunknak volt egy 3-as Golfja, amit ide ad nekünk hitelbe, „csak” a vámot és a műszakit kell kifizetnünk, ami kb. 150 ezer lesz. Hát erre is kell megoldás. A víztisztítós Bácsi is megérkezett szerdán, de ismét részlegesen tudta megoldani a vizünket, mert be kell szerelnie egy speciális csapot, ami plusz 30 ezer forint lesz majd, de meg kell rendelnie még! Ha készen lesz, összesen 128 ezerbe kerül. Hát talán egyszer az is elkészül. Rengeteg plusz kiadás, költség lesz ebben a hónapban, de már nem tudjuk, miből fogjuk finanszírozni.
Bécsbe csak júliusba kell mennem, ha addig nem alkotok be valamit! Akkor lesz a nagy kontroll! Most vérvételem volt és beszélgetés, hogyan tovább! Gyógyszert kell szednem az enzimek miatt, ami okozhatja a nem hízásomat! Hát ez van. A kedvem jó, aktív vagyok. Nem lettem eddig rosszabbul, e miatt az antibicit nem kezdtem el szedni. Kár, hogy az idő ilyen rossz, mert nincs kedvem se kimenni az udvarra. Jókat játszok azért bent a meleg szobába! Ma lesz a Megasztár, amit nézni fogunk és drukkolunk a Rolinak!
Mindenkinek Jó pihenést kívánok és rengeteg locsolkodót Húsvétra! Áldott legyen az Ünnep Mindenkinek!
Mosoly és Szeretet!
Mosoly!
Megérkeztünk Bécsből. Hát, nagyon elfáradtunk a végére. Lényegében csak egy vérvételem volt és az eredményeket összegezve azt állapították meg, hogy a pajzsmirigyem nem termel elég enzimeket, ezért azt pótolni kell. Írtak is fel gyogyit. Kaptam a biztonság kedvéért antibicit is, csak nem kell még szednem. Elővigyázatosság miatt írták fel, mert kezd az orrom folyni és a torkom is fájt egy kicsit. Majd látjuk kell e. Most nem is írok többet, mert alszunk. Bepótolom, mert van miket mesélni!
Mosoly és Szeretet!
Mosoly!
Vasárnap nagyon jól alakult! Kijöttek Tatiék és így, tuti lett a napom! Jókat játszottunk Csengével és Katával, közben majdnem minden órában ettem, ittam valamit! Tati volt az, aki még a betegségem első szakaszában, mikor nem ettem a kemoterápiák alatt, Ő eljött és megtömött! Most is ez volt! Jó sikerült, mert estére 15.20kg lettem, de miután kakiltam, ismét 14.90kg-ra visszament a súlyom! Szóval, rengeteget játszottunk, kint is, bent is és még egy hatalmasat lovagoltunk is! A nap végére jól elfáradt mindenki, így kellemes volt a pihenés!
A mai nap már nem telt ilyen jól, mert ismét jöttek a bajok, mondjuk ami jó, hogy nem velem! Fater elvitte Nyugdíjast egy karosszériáshoz, aki fest is és olyan árat mondott a javításra, hogy az már kidobott pénz lenne az ablakon. Még 2 helyre elszaladt vele, de ott is ugyan azt mondták neki! Hát most jutott el a Nyugdíjas a nyugdíjra. Megpróbáljuk valami apró pénzért eladni, de fáj a szívünk miatta! A gond még, hogy kellene helyette valami autó, mert Anya nem fog tudni mivel járni! Találni kellene erre is megoldást. A napom jól telt, eszegettem is, iszogattam is és sokat játszottam. Este jött a következő injekció Fater fejének! Kihozta Zoli barátunk a Családját, akik kint maradtak, míg Ő elment elintézni valami dolgát a közelben. Jót játszottunk a csajokkal az udvaron, de közben Faternak feltűnt, hogy megy a szivattyú, de sehol nem folyik a víz! Lenézett az aknába, amiben már fél méteres víz volt! Hát lett idegbaj, hisz az egyik szivattyú a víz alatt volt teljesen és ömlött a hatalmas tartályból a víz. Gyorsan áramtalanított, majd hívta a víztisztítós Bácsit! Kiszivattyúztuk a vizet az aknából, leszereltük a vízben állt szivattyút, melyet elkezdtük kiszárítani. Ennyit tudtunk csinálni, holnap jön majd a víztisztítós Bácsi és megoldja valami más technikával. Hát még jó, hogy nem tudtuk kifizetni, mert megint a baj van vele. Reméljük, a szivattyú túlélte, mondjuk, hogy nem tett neki jót a vízben úszás, az biztos! Holnap jön még a mosógép szerelő is, mert a mosó-masa ismét csapágy hangot ad ki, de az még garanciális! Hát jó lenne, ha eltelne olyan hét, amikor nem értesülünk valami nagyobb kárról! Nem igazán tudjuk már kezelni ezeket a „Feladatokat”, hisz nem kicsik így sem, a kiadásaink! 5-én menni kell Bécsbe, de az meg fog oldódni remélhetően, mert egy Alapítvány ígérte a segítségét!
Hát nem egyszerűek ezek a dolgok! A suliból sincs semmi hír, szerintem majd húsvét után lesz belőle valami! Most kajcsizok, majd irány csicsi! Anya éjszakázik, így Faterral boldogítjuk egymást! Tegyétek Ti is a Dolgotokat továbbra és élvezzétek a holnaptól jövő jó időt!
Szilvi, Ernő! Hurka Kolbász Tuti, azt nyomom! Köszike!
Mosoly és Szeretet!